Regényes szerelmeim krónikája

Nima bejegyzésén felbuzdulva bemutatom nektek én is azokat a regénybeli férfiakat, akik nagy hatást gyakoroltak rám :) (A közhiedelemmel ellentétben nincs is olyan sok.) Eléggé meghatározták az tinikoromat, de ez nem csak a regénybeli férfiakkal van így, hanem úgy a regényszereplőkkel általában. Kevesen tudnak olyan érdekesek lenni, mint mondjuk Miss Deryn Sharp, vagy Havas Jon. Anyukám mindig mondja, hogy el lettem rontva, mert túl sokat olvastam, és így túl nagyok az elvárásaim az emberiség felé. Na mindegy, ez már így marad, azért vannak, akik felérnek a regényhőseimhez, csak nem sokan.

A hős korszak

 Első, és legmeghatározóbb szerelmeim a görög hősök, és istenek voltak. Akhilleusz, Odüsszeusz, Apollón, mindhárman überférfiasak, és bátrak. Odüsszeuszt később lecseréltem a fiára, mert túl sok nővel összefeküdt, én meg monogám típus vagyok, és egyébként is, Télemakhosz korban sokkal jobban illett hozzám. Akhilleuszból akkor ábrándultam ki, amikor megláttam a Trójában Brad Pitt-et (azok a felfújt műizmok...blöeee), és akkor inkább Patrokloszba lettem szerelmes.

A hős korszak második turnusa a Arthur király lovagjai voltak. Nem, nem az összes. Csak Sir Galahad. Emlékszem, mindenki Lancelot-ba volt szerelmes, de őt nem bírtam, mert elcsábította Guinevere-t. Egyébként is Galahad volt a Grál-lovag, úgyhogy ő a legmenőbb, és még szakálla sem volt, egyértelműen belezúgtam. Így utólag visszanézve Galahad elég sótlan fazon lehet, nulla humorérzékkel, viszont most 12 évvel később megint ott tartok, hogy szerelmes vagyok Arthurba, Merlinbe, meg az összes lovagba, hála a Merlin sorozatnak :D Ennyire vagyok fejlődőképes. (De most nézzetek rá erre a képre, lehetetlen nem szerelmesnek lenni beléjük :D)

A komplexusos férfi korszak (ez kicsit még most is tart...)

Elsőként Draco Malfoy, már rögtön a Bölcsek kövében, bár akkor még csak a cuki tejfölszőke hajára figyeltem. Mindig kitartottam amellett, hogy Draco nem gonosz, csak el van nyomva, és ha valaki szeretné, akkor sokkal jobb fej lenne. A Félvér hercegben jött elő legjobban a 'jajistenem, szegény Draco!' érzésem, főleg a filmben (bár Tom Felton egyáltalán nem tetszik, szét is rombolta a Draco képemet). Hozzá hűséges voltam egy darabig, de aztán rájöttem, hogy Dosztojevszkij tud nekem igazi férfiakat írni.

Kamaszkorom legnagyobb szerelme egyértelműen Raszkolnyikov. Megnéztem minden Bűn és Bűnhődés filmet, a regényt is olvastam vagy ötször, és persze halálosan féltékeny voltam Szonyára. Az én fejemben Raszkolnyikov valahogy úgy nézett ki, mint Ben Whishaw, mérges is voltam, hogy hogy nem jutott még eszébe senkinek vele csinálni egy B&B filmet. Nem sokkal később láttam Miskin hercegként, akkor is megállapítottam, hogy ő a tökéletes Dosztojevszkij hős, komolyan, mintha a könyvből lépett volna elő.

A legújabb szívemcsücske most épp Theon Greyjoy, de ezt még magamnak is nehezen magyarázom meg. Először nagyon idegesített, aztán amikor a Kardokat olvastam már hiányzott a nézőpontja, hiányzott az idiotizmusa, a minden realizmust nélkülöző eszmefuttatása arról, hogy majd ő lesz az Éjjeli Őrség parancsnoka. Újra átgondoltam a helyzetét, megállapítottam, hogy annyira nem is rossz arc, csak lelki sérült, és azóta sajnálom, meg egyre jobban szeretem, lassan felér a Rhaegar szintre. Alfie Allen Theon-jával se tudtam először megbarátkozni, mert teljesen máshogy képzeltem, de most már őt is imádom, lennék a sófelesége. Büszke vagyok magamra, hogy már három embert is sikerült meggyőznöm, hogy ne utálja Theon-t. Lassan indítok egy 'Theon-t a Vastrónra!' mozgalmat, vagy ha ezt nem is, akkor legalább had legyen ő a Vas-szigetek ura.

Nagyjából ennyi, láthatjátok, hova jutottam a görög hősöktől... Gondoltam, hogy beírom még Ronen Raas-t, de ennyire pedofil azért nem vagyok. (Ettől függetlenül ő a legjobb fej könyvszereplő, és igazán cuki)