Scott Westerfeld: Leviathan

"The Leviathan had been the first of the great hydrogen breathers fabricated to rival the kaiser's zeppelins...The Leviathan's body was made from the life-threads of a whale, but a hundred other species were tangled into its design, countless creatures fitting together like the gears of a stopwatch. Flocks of fabricated birds swarmed around it--scouts, fighters, and predators to gather food...According to her aerology manual, the big hydrogen breathers were modeled on the tiny South American islands where Darwin had made his famous discoveries. The Leviathan wasn't one beastie, but a vast web of life in ever shifting balance."

 

1914. június, Franz Ferdinand főherceg, és felesége merénylet áldozatául esnek Szarajevóban, ez jó ürügy Németország a háború megkezdésére. Csakhogy ez nem az a háború, amit ismerünk, ezt hatalmas gőzokádó fémmonstrumokkal, és istentelen génmanipulált szörnyetegekkel vívják. A központ hatalmak technikailag nagyon fejlettek, hangosan zörgő rohamlépegetőik, és fém gépeik miatt Csörömpölőknek hívják őket. A másik oldalon állnak a Darwinisták. Westerfeld alternatív múltjában Charles Darwin új élőlényeket teremtett, több faj szimbiózisából áll például a legrégebbi bálnaléghajó, a Leviathan, de vannak még beszélő gyíkok, repülő medúzák, és hat lábú kutyák is. Vajon melyik veszélyesebb fegyver?

Ebben a háborús káoszban ismerjük meg először Franz Ferdinánd fiát, Aleksandar-t, akinek szülei halála után Svájcba kell menekülnie, majd Dylan Sharp-ot, a Brit Légierő lelkes újoncát, aki valójában fiú ruhába bújt lány, Deryn. Deryn a Leviathanon szolgál, és épp titkos küldetést teljesítenek, egy tudóst kell Törökországba vinniük, amikor lezuhannak a svájci Alpokban.

Westerfeld nagy kedvencem már évek óta, rendszeresen olvasom a blogját, így szereztem tudomást a Leviathan-ról még három évvel ezelőtt. Azóta vártam, hogy megjelenjen magyarul, de semmi ilyesmi nem történt. Minden könyvesboltozásom alkalmával megnézegettem, megtapogattam, de sose vettem meg, mert tovább reménykedtem, hogy észbe kapnak a magyar kiadók, és lefordítják. (Oké, bevallom, a kötelezőkön kívül lusta vagyok angolul olvasni...) Most nyáron viszont rádöbbentem, hogy ha nem akarom elfelejteni az angolt, akkor muszáj lesz gyakorolnom, így a legszimpatikusabb megoldást választottam.

Az utóbbi időben elég sok ifjúsági regényt olvastam, és megdöbbentő, mennyire klisések, és buták. Sehol egy jó kalandregény, mint mondjuk a Monte Cristo grófja, vagy a Momó, amiket én tini koromban olvastam. Van helyette különleges fiú, különleges lány, és a gonoszok, akik meg akarják akadályozni, hogy együtt legyenek, mert ők olyan fontosak, és különlegesek. És itt jön Westerfeld, a meglepően eredeti ötleteivel, és inkább hasonlít a regénye egy Verne-féle klasszikus kalandregényre, mint egy most divatos ifjúsági fantasyra. (Azt sem árt megemlíteni, hogy Westerfeld akkor írt vámpíros regényt, amikor az még nem volt divat; akkor írt disztópiás regényt, amikor az még nem volt divat; és most ugyanez steampunk-al.)

Egyes szám első személyű elbeszélés helyett nézőpontkarakterek vannak, akik bár 15-16 évesek, mégsem az a legfőbb gondjuk, hogy megtalálják életük szerelmét. (Talán ezért is tetszett nekem ennyire, mert teljesen romantika mentes, és a koruknak megfelelően viselkednek a szereplők.) Érezhetően sokat fejlődött Westerfeld karakterábrázolása, már nem csak kétdimenziós vázak, mint a Csúfokban. Alek és Deryn szerethető kis hősök, és hál' istennek nincs semmi különleges képességük. Deryn egyébként a legmenőbb ifjúsági könyves lányszereplő, ha 15 lennék, tuti ő lenne a példaképem, így viszont csak kedvenc hősnőm.
A regény másik erőssége az alternatív múlt bemutatása, ami lenyűgöző fantáziavilággá válik. Annyira idegen, annyira új, és mégis könnyű elveszni benne. A stílus is igényesebb, mint eddig, de továbbra is nagyon olvasmányos. Egyik kalandból kerülünk a másikba, szegény szereplőknek alig van idejük szusszanni, de hát háború van, kérem.

Már maga a könyv megjelenése sem a megszokott -és visszahozza azt a típusú ifjúsági regényt, amit én szeretek- ugyanis jó pár fekete-fehér egész- vagy féloldalas gyönyörű illusztráció díszíti. Ez nekem nagy segítség volt, mert párszor bajba kerültem, hogy mégis hogy képzeljek el egy hidrogént termelő repülő bálna monstrumot, és akkor a következő oldalon ott volt. Az első oldalakra Keith Tomphson illusztrátor egy térképet is készített, amin az erőviszonyok karikatúra változata látható, nekem már a látványtól is megjött a kedvem az olvasáshoz, és akkor még a zseniális trailert nem is említettem.

Gondolom már mindenki rájött, hogy nagyon tetszett a Leviathan :) Felnőttek számára épp úgy élvezhető, mint gyerekeknek, szerintem érdemes elolvasni. Külön ajánlom Nimának, szerintem neki tetszene. A nyelvezete egyszerű, csak vannak benne ilyen szakszavak pl. a gépek alkatrészeire, amiben annyira nem vagyok jó :P Továbbra is remélem, hogy kiadják magyarul (külföldön ősszel jelenik meg a trilógia befejező része), és megvehetem az unokahúgomnak. Nekem a 'kedvenc ifjúsági könyveim' listán egy rohamlépegető rúgásával utasított maga mögé mindenkit, és megtelepedett az első helyen. Mást nem tudok mondani, csak annyit, hogy olvassátok!!

értékelés: 5/5
kedvenc szereplő: Deryn Sharp