2012. szeptember 26., szerda

Mitől sikeres a magyar gyerekkönyvkiadás?


 Könyvhét LapNap kerekasztal-beszélgetés, PIM, szeptember 12.

A Könyvhét honlapján megkezdett diskurzus folytatásaként szervezték meg a lap munkatársai azt a kerekasztalbeszélgetést, melynek egyik fő kérdése az volt, mitől sikeres a magyar gyerekkönyvkiadás?

Kőrössi P. József, a beszélgetés moderátora a statisztika ismertetésével indít: míg a "felnőtt" könyvkiadás 26%-os veszteséget könyvelhetett el, addig a gyerekkönyvek 12-13%-os eladási növekedést mutatnak az elmúlt három év adatai alapján. Csapody Kinga, a Manó Kiadó szerkesztője megerősíti, hogy nem esett vissza a gyerekkönyveladás, a Könyvfesztiválon és a Könyvhéten is bebizonyosodott, hogy nagyon népszerűek a gyerekkönyvek. A Móra Kiadó főszerkesztője, Merényi Ágnes szerint azért alakultak így a statisztikák, mert a szülők inkább költenek a gyerekükre, mint saját magukra. Ha érdekli őket egy könyv, inkább kölcsönkérik, vagy kiveszik könyvtárból, míg a gyereknek magától értetődően megveszik. A kiadók azonban mozgolódnak, egyre jellemzőbb a tőkekoncentráció, a kisebb kiadók kiadói csoportokba tömörülnek, így könnyebben boldogulnak a piacon. A kicsi, független kiadók nehezen maradnak életben, gyakran még a nagykereskedelmi láncokba való bejutás is probléma számukra. Nánási Yvette, a Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülésének igazgatója szerint a könyvek eladási növekedése folyamatos, ám ezzel nem arányos a címszámok növekedése. Kiemeli, hogy a stabil kiadóknál növekszik az eladott példányszám. Pompor Zoltán gyerekirodalom-kutató a legnagyobb aránytalanságot a könyvek összetételében látja, a hat év alattiak számára rengeteg foglalkoztatókönyv és lapozó készül, ifjúsági regényből jóval kevesebb van a piacon. 

Kőrössi P. József arról érdeklődik, hogy más magatartás jellemzi-e a kereskedőket a gyerekkönyvek eladásában. Merényi Ágnes szerint nem elhanyagolható, hogy vannak külön a gyerekeknek kialakított terjesztési csatornák. Egyre gyakoribbak például a könyvesboltokban rendezett gyerekprogramok, gondoljunk csak a Pagonyra, vagy a Két Egér könyvesboltra, amelyeknek nagy szerepe van a gyermekkultúra kialakításában. Tasnádi István elmondja, hogy ő először felnőtt irodalommal kezdett foglalkozni, a gyerekkönyvekkel csak két éve, a Rozi az égen megjelenésekor került komolyabb kapcsolatba. Szerinte a gyerekkönyvek közül főleg a legkisebbeknek szóló könyvek keresettek, aztán ahogy idősödik a célcsoport, egyre nehezedik az eladás. 


Hogyan épít fel egy kiadó egy szerzői-brandet? Az írók részéről van tudatos építkezés, hogy felneveljenek egy olvasói réteget?- kérdezi Kőrössi. Csapody Kinga elmondja, hogy próbálnak törekedni rá (külföldi és magyar íróknál egyaránt), hogy az adott szerzőből brand lehessen, azaz szeressék az olvasók, hiszen kiadói szempontból is egyszerűbb egy már ismert szerzővel együttműködni. A Móra még nem igazán jó a brandépítésben, a fiatalabb kiadók sokkal rugalmasabbak ezen a téren, mondja Merényi Ágnes. Tasnádi Istvántól azt kérdezik, hogy mi volt a tapasztalata legutóbbi könyve, A kőmajmok háza promociója kapcsán, de ő csak annyit vett észre, hogy egyre több rendezvényre hívják. Elmeséli, hogy egy tanár, akinek nagyon megtetszett A kőmajmok háza, belerakta a könyvet a tananyagba. Tasnádi szerint regénye a felnőtteket is megszólítja, és ők gyakran lelkesebbek, mint a célcsoport. Csapody Kinga ellenpéldaként megemlíti Böszörményi Gyulát, akit az író-olvasó találkozókon körülrajonganak a gyerekek. Nánási Yvette szerint Tasnádi István célközönségét már nem lehet olyan könnyen elérni, mint például Varró Daniét, akinek sokrétű szövege egyszerre szól gyerekekhez és felnőttekhez. Szó esik arról is, hogy a felnőttek is elkezdtek érdeklődni az ifjúsági irodalom iránt, őket is érdeklik az aktuális trendek és témák. Pompor Zoltán szerint ez azért van, mert a 14-18 éveseknek szóló könyvek is egyre inkább közelítenek a felnőtt irodalom felé. A fiatalabbaknál nagy sikernek örvendenek még a kiadók által brandekké alakított író-illusztrátor párosok, mint legutóbb Bátky András és Lakatos István. Ezzel az egyetlen probléma, hogy ritkán van egy szinten a rajz és a szöveg, nehéz úgy összepárosítani, hogy az egyik ne nyomja el a másikat. 

Szóba kerül még a kötelező olvasmányok - nyugaton egyre divatosabb zanzásítása, ami nálunk megbukott. Kőrössi nem érti, miért háborodtak fel ezen a hazai irodalmárok, ő maga támogatná az ötletet. Pompor Zoltán ellentétes véleményen van, szerinte inkább az a kérdés, hogy mire akarjuk ezeket a könyveket használni? Az a cél, hogy ki legyen pipálva egy újabb tétel az olvasmánylistán, vagy meg akarjuk szerettetni az olvasást? Ha az utóbbi, akkor az a pedagógusoktól is sokkal több munkát igényel. Tasnádi István jelenlegi olvasmányáról mesél, Jókai Aranyembere kisiskolásként kifogott rajta, ám most újraolvasva sokkal többet lát benne. Ez is azt támasztja alá, hogy valami nem jól működik az iskolai kötelező olvasmányok megválasztásakor. 

Már épp kezd elpilledni a közönség, amikor Csokonai Attila cikke kapcsán szóba kerül, hogy egyenrangú-e a gyerekirodalom a felnőttel, a gyerekirodalom-kritika a szépirodalmi kritikával. Tasnádi István szerint az irodalomtörténet nem fogja soha elfogadni egyenrangúnak a gyerekkönyveket, de szerencsére az élet nem őket igazolja, hiszen egyre szebb és színvonalasabb könyvek jelennek meg. Csokonai Attila is reagált a közönség soraiból, szerinte nincs komolyan vehető gyerekirodalmi kritika, nem is volt, és esély sincs arra, hogy legyen. Úgy gondolja, hogy ez így van jól, hiszen ha olyan írna a könyvekről, aki ért hozzá, az nem tetszene a kiadóknak.  Kőrössi P. József végül azzal zárja a vitát, hogy igenis ízekre kell szedni a gyerekkönyveket is a kritikákban. 

Kritika ide vagy oda, a gyerekkönyvkiadás él és virul, és bár a beszélgetésen szó esett arról, hogy mitől is sikeres ez a tevékenység manapság, a korábban megjelent cikkekben leírtakhoz képest nem sok újdonságot tudtunk meg. 

(Megjelent a prae.hu-n )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése