2011. november 15., kedd

Fejős Éva: Bangkok, tranzit

"Betévedt egy újságoshoz, nézegette a lapokat, a színes magazinokat, aztán a könyvekhez lépett. Mellette egy harmincas nő nézelődött. Vörös haja a vállára hullt, és amikor Paulra nézett, a férfi látta, milyen érdekes a nő szembogara. Titkokat rejtett - és kihívást."

Lehet nem hiszitek el, de teljesen pozitívan álltam hozzá az elején. Azt gondoltam, hogy olyan lesz, mint az elhagyott kiskutyák, akik senkinek sem kellenek, én meg megsajnálom őket, ahogy a könyvet is megsajnáltam. Annyira rossz csak nem lehet! Az elhatározásom,-hogy keresni fogom a pozitívumokat- kemény két oldalig tartotta magát. Az első megingás a tőmondatoknál érkezett, de mivel jóhiszemű vagyok, azt mondtam magamban, hogy "biztos nyomdahiba". Sajnos már az első fejezetbe annyi ilyen "nyomdahiba" halmozódott fel, hogy nem foghattam többet a véletlenre. Olyan, hogy vessző viszonylag ritkán fordult elő, pontosvesszőről meg álmodni se merjünk.

Második megingás: Fogalmam sincs, hogy ki kicsoda, és nem azért, mert hülye vagyok, hanem mert ugyanolyan mindenki. Elméletileg azért jók a szempontszereplők, mert több szemszögből ismerjük meg a sztorit, és láthatjuk, milyen különbözően gondolkoznak. Nem úgy Fejősnél, akinél lazán ugyanaz a stílus jellemzi a 60 éves európai üzletembert, és a 20 éves amerikai fruskát. Csupa olyan szereplője van, akiknek nincsenek motivációik, csak csapódnak össze-vissza. Elmennek Bangkokba, mert csak, jó részük azt se tudja, miért ment oda, és amikor ott vannak, akkor se tudják, hogy mit kezdjenek magukkal. Ez elég bosszantó, és egyáltalán nem reális, hogy ennyire semmi elképzelésük sincs az életükről.

Miért kell ennyit ugrálni a szereplők között? Mire rájövök, hogy most éppen melyik hülye nevűről van szó (mindegyiknek valami angol tucatneve van: Paul, Robert, David...stb), és hogy hol vannak éppen, addigra vége a neki szánt másfél oldalnak, és jön a következő. (Kivétel Teri múltja, ahova szerencsére mindig ki van írva az évszám.) Olyan ez, mintha Fejős elkezdte volna írni pl. Paul fejezetét, aztán rájött, hogy semmi ötlete sincs, meg ez így tök unalmas, és inkább ugrott Simonra, akinél sajnálatos módon ugyanez a szindróma lépett fel másfél oldal után.

Persze mivel ez egy női könyv, kellenek bele hatalmas női problémák. Egy trendbetegség minimum, valami olyan, amiről már a közértes néni is olvashatott a Nők Lapjában, és átérzi a drámaiságát. De jajj, mi legyen...legyen aaaa...az anorexia! Persze ez csak egy szereplőre elég, nem lehet mindenki anorexiás. Legyen a másik halálos beteg! De nem ám igazából, hiszen nem akarjuk depresszióba taszítani a limonádéra vágyó gyanútlan olvasót. Azt hiszi, hogy halálos beteg, aztán kiderül, hogy téved, és nem fog meghalni. Igen, ez így jó lesz, már Coelho-nak is bejött a dolog. (Ezen nagyon röhögtem, a pasi valami orvosi lexikonból diagnosztizálja magának, hogy gégerákos, és pár hónapon belül meg fog halni. Orvoshoz nem megy el, inkább felrúgja az életét, és értelmetlen költekezésbe kezd. A végén kiderül, hogy hangszalaggyulladása van!!) Vannak még ilyen felbukkanó divat témák, amiknek mindenképp be kellett kerülni, mert hát Fejős már írt róluk cikket, csak át kellett emelni a regénybe. Ilyen a mellplasztika, botox, örökbefogadás; csak az a kár, hogy már unom mindet, és semmi újat nem mond róluk.

Elég menő dolog, hogy az író járt Bangkokban, de ne feltételezze azt, hogy az olvasó is. Írhatja nekem azt, hogy tuk-tuk, de akkor magyarázza is meg, hogy mi az, meg hogy néz ki, mert így nem mond semmit. Ti egyébként tudjátok hogy néz ki egy tuk-tuk, vagy én vagyok ennyire műveletlen? Ezt még eljátszotta pár bangkoki különlegességgel, a végére már úgy éreztem, hogy ujjal mutogat rám, hogy "bibii, én ismerem ezt a szót, te meg nem!" Kíváncsi lettem volna az országra, de a Thaiföld feeling kimerült abban, hogy a szereplők állandóan kurvázni jártak. Hol van a város illata, az egzotikuma? Ez nem Bangkok, csak egy negatív.

A történet olyan kiszámítható, hogy 50 oldal után meg tudtam mondani, mik lesznek a nagy csavarok a végén, és igazam is lett. Mindezek ellenére menthető lett volna a könyv, ha jól van megírva, de annyira jellegtelen maradt a szöveg, hogy egy szakácskönyv is stílusosabb nála. Háromszáz oldal után úgy éreztem magam, mint egy agymosott, soha többet nem olvasok ilyet. A végére valami jót is írok: lehet szégyen, de nekem tetszik a borító, olyan csajos (nem hiszem el, hogy leírtam ezt a szót...).

u.i.: Amúgy meg ne higgyetek nekem, mert ahogy Fejős Éva írja: "Légy kíváncsi és befogadó. Ne utasíts el semmit anélkül, hogy kipróbáltad volna."

értékelés: 1,5/5

2 megjegyzés:

  1. Kíváncsi lennék, hogy megél e Fejős Éva ezekből a "könyvekből". Mert ha igen, akkor savanyú nálam a szőlő:D

    Jó poszt különben:) Ez az egyetlen értékelhető a Fejős regényekben, hogy marha jó kritikák készülnek belőle:))))

    VálaszTörlés
  2. Köszi :D Szerintem megél belőlük, meg a cikkeiből, ami azért elég szomorú. Soha nem értem, hogy jut eszébe valakinek egy ilyet megvenni...Már az is gyanús, hogy 4 hónaponként lepottyant egy új könyvet.

    VálaszTörlés