Aki látott már Frida Kahlo
festményt, nem szabadul egykönnyen az ott megjelenített nyomasztó, szürreális
világtól. A sűrű szemöldökű művésznő hamar a huszadik századi Mexikó
emblematikus alakjává vált, festészete mellett kommunista nézetei, egyházellenessége
és a szintén festő Diego Riverával folytatott botrányokkal tűzdelt házassága
miatt is gyakran került a figyelem középpontjába.
F.G. Haghenbeck könyve rendhagyó
életrajzi mű, ami fiktív kerettörténetbe foglalva meséli el Frida életét.
Minden fejezet elején kis fekete-fehér grafikákat láthatunk, amik Frida
képeiből lettek elcsenve, és valamiképpen reflektálnak a történetre; a
fejezetek végén pedig egzotikus mexikói recepteket találunk kuriózumként. (Még
nem próbáltam egyiket se, de Frida narancsos süteménye csábítónak tűnt.) Nagy
kár viszont, hogy lecserélték az eredeti színes-játékos borítót Muray Miklós komoly
Vogue címlapfotójára, így külsőleg azt a látszatot kelti, hogy komoly életrajzi
műről van szó, pedig nem.
Akár jó is lehetne a könyv, de túlságosan
a szexualitást állítja a középpontba, ami bár nyilván fontos része volt Frida
személyiségének, mégsem egyedül ez határozta meg. Bár vannak jó próbálkozásai az írónak, hogy belecsempéssze
a mexikói hiedelemvilágot a történetbe, de ezekből nagyon kevés van, inkább
Frida hódításaira és Diegoval való viharos kapcsolatára helyezi a hangsúlyt. A
baj csak az, hogy egy idő után tisztára olyan lesz, mint egy elnyújtott
szappanopera, ami a végére teljes érdektelenségbe fullad, mert se
jellemfejlődést, se valódi érzelmeket nem látunk, csak az állandó hisztit.
Nagyjából száz oldalankét eszébe jut Haghenbeck-nek, hogy nem romantikus
ponyvát kellene írni, így mellesleg megemlíti, hogy azért festegetett is
néha-néha ez a nő. Nagyon egysíkú lett a könyv, Frida inkább tűnik antipatikus,
nimfomán hisztérikának, mint normális embernek. Állandóan azon sír, hogy a
férje megcsalja, és minden szép nő gonosz, hiszen elcsábítják, az adonisznak
nem mondható Riverát, de az persze teljesen rendben van az értékrendje szerint,
ha ő kezd ki egy férfival a feleségük orra előtt. Ezt azzal magyarázza magának,
hogy biztosan el van hanyagolva szegény férfi, és egyébként is, milyen öreg és
csúnya a felesége, kár lenne hagyni, hogy csak epekedjen Frida után. Egy idő
után annyira unalmassá válik az állandó nyafogás, mert míg engem Frida
festészete érdekelne, arról kell olvasnom, hogy visítozik és szexel nővel,
férfival, meg néha főz, de azt is csak azért, mert úgy könnyebb elcsábítani a
férfiakat. Mintha ezeken kívül nem csinált volna semmit. Olyan, mint egy strandkönyvvé
züllesztett Frida életrajz. A nagy evészetek, és a sok szex mellett teljesen háttérbe
szorul Frida művészete, és hogy miért is ez a rengeteg fájdalom, ami belőle és
a képeiből árad. Nem tudunk meg semmit arról a nőről, aki tehunana népviseletbe
bújt, hogy eltakarja gyermekbénulásban eldeformálódott lábát, aki rengeteg időt
töltött kórházban, acélfűzőt hordott, sorozatosan elvetélt, és egész életét
végigkísérte a testi és lelki szenvedés. Látjuk, hogy hisztizik, de fogalmunk
sincs róla, hogy mit érez valójában, hiszen erről a képei beszélnek, amiket
csak a legritkább esetben említ meg a könyv.
Kár érte, mert ötletes az
alapkoncepció -miszerint Frida egyezséget köt a halállal-, tele volt
lehetőségekkel, amiket Haghenbeck végül nem használt ki, inkább még ami volt,
azt is jól elrontotta. Összecsapott, oda nem illő befejezése lett a könyvnek,
ami olyan érzést kelt, mintha az író már nagyon be akarná fejezni a könyvet,
hiszen elfogytak a férfiak, és Frida is megcsúnyult, innentől nem érdekes a
történet.
Hiába szépirodalmi igényességgel
megírt, olvasmányos regény, feláldozza Fridát a bulvár és az eladhatóság
oltárán. Aki első sorban mégsem a botrányokra kíváncsi, olvassa inkább Petz György
Fölvett arc című Frida életrajzát,
vagy nézze meg Julie Taymore Frida filmjét, amiben Salma Hayek játssza a
festőnőt.
F. G. Haghenbeck: Frida füveskönyve
Fordította: Kepes János
Libri, 2012
346 oldal, 3490 Ft
(Megjelent a Campus Onlineon)
0 Megjegyzések