A fiatal angol író-illusztrátor, Alex T. Smith kutyás sorozatának
harmadik része a könyvfesztivál előtt jelent meg magyarul a Manó Könyvek
gondozásában. Ezúttal Claude, a dundi, piros pulcsis, micisapkás kutyus
és hűséges barátja, Bolyhos Zokni uraság a parkba indulnak
felfedezőútra.
Az ártalmatlannak ígérkező sétából Claude-nak köszönhetően kisebb
felfordulás lesz, majd rövid szunyókálást követően egy cirkusz porondján
találja magát a két barát, ahol természetesen rájuk hárul a feladat,
hogy megmentsék az előadást (ami persze az ő korábbi kotnyeleskedésük
miatt fullad kudarcba).
Azoknak a gyerekeknek, akik az előző két Claude-könyvet szerették, ez
sem fog csalódást okozni. A történet kacifántossága, a cselekmény
bonyodalmai, illetve az azokra épülő komikumok és megoldások hűek
maradnak a sorozat két korábbi részében megszokotthoz; sőt, itt talán
már túlságosan is ismerősek. A könyv varázsát elsősorban az 50-es éveket
idéző illusztrációk adják, amelyek sok hasonlóságot mutatnak humorukban
és jellegzetes képi megformáltságukban a retró rajzfilmek világával. Ez
leginkább talán az emberábrázolásban (például a Tom és Jerry filmekhez
hasonlóan itt sem láthatjuk egészben Claude gazdáit, a Suvikszcipő
házaspárt, csupán a lábukat) és az olyan humoros, szintén rajzfilmszerű
képi jelenetekben érhető tetten, mint amikor a kutyus egy ágyúból kilőve
átszakítja a tetőt, Claude-alakú lyukat hagyva maga után.
Szintén az 50-es 60-as évek hangulatát idézi a könyvben látható ruhák
szabása és mintája. Az író több interjúban is elmondta, hogy kiskora óta
rajong a jelmezekért és a különleges ruhákért. Ez a franciásan öltözött
Claude-on is látszik. Nem véletlen, hogy Alex T. Smith legszívesebben
az 50-es évek Párizsában élne, mintha maga Claude is onnan érkezett
volna. A többi szereplőt is meghatározza ruhája, személyiségüket sokkal
inkább az illusztrációkon keresztül ismerjük meg, hiszen a minimalista
szöveg nem ad lehetőséget a mellékszereplők árnyaltabb bemutatására.
Claude figurája igazán szeretnivaló. Gyerekként szemléli a környezetét, a
felnőttek furcsa világát és viselkedésüket. A parkba érve is egyik
legfontosabb dolga fagyit venni. Még ha nem is mindig adottak a
körülmények, a világra rácsodálkozó gyermekként találja meg a legkisebb
és a felnőttek számára leglényegtelenebb dolgokban az izgalmakat, és
tesz fel ebből adódóan olyan kérdéseket, amilyenekkel minden nap
találkozhatnak azok a szülők, akiknek van legalább egy öt-hat év körüli
gyermekük. Például, hogy mire jók a lyukak a golfpályán (később az
értelmetlenségükből adódóan be is temeti őket) vagy hogy miért vannak
szétszórva a labdák… Ugyanezt a felfedező hajlamot erősíti az olvasóban a
könyvben levő térkép, melynek segítségével folyamatosan nyomon
követheti a szeleburdi kutyus és legjobb barátja, azaz egy zokni
kalandjait. Nem megszokott ötlet, hogy egy sajtszagot árasztó zokni főszereplővé
lépjen elő egy mesében, ráadásul Bolyhos Zokni uraság Claude-dal
egyenrangú, nagyon is karakteres alak.
A mű célközönsége elsősorban a kezdő, olvasni tanuló kisiskolás
korosztály, mivel a szöveg jól tördelt, egyszerű és könnyen érthető, a
történet pedig egyszerre humoros és kalandos, bár igaz, nem kellőképpen
összetett, gyakran átmenetek nélküli, de első önálló olvasmánynak mégis
megfelel. Mindemellett persze szórakozást nyújthat korosztálytól
függetlenül bárkinek, ám ebben a részben nem érvényesül annyira az a
fajta fanyar angol humor, ami az első két részt gyerekek és felnőttek
kedvencévé tette.
(A cikk eredetileg a PRAE.HU-n jelent meg.)
0 Megjegyzések