Mary Ann Shaffer és Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

 "Van valami udvarlófélém, de még nem szoktam hozzá. Igazán nagyon kellemes férfi, és pazar lakomákkal halmoz el, de néha elfog az érzés, hogy a könyvekben megírt udvarlók jobban érdekelnek, mint aki épp velem szemben ül. Micsoda gyáva, elmaradott, elferdült gondolkodású némber lesz belőlem, ha ez igaznak bizonyul!"

1946-ban járunk, véget ért a második Világháború. Juliet Ashton épp a következő könyvéhez keres témát, amikor váratlan levelet kap egy ismeretlentől, és ezzel kezdetét is veszi a postaládák megrohamozása bájjal és egy nagy adag csokival bevont krumplihéjpitével. A legjobb olvasás mellé :)

Már lassan másfél éve kerülgetjük egymást ezzel a könyvvel. Emlékszem, amikor megjelent és először megláttam, teljesen elájultam, hogy hogy lehet valaminek ilyen cuki címe és borítója (nem vagyok ám felszínes, ááá...). Aztán nem is tudom, miért nem vettem meg, valahogy mindig volt valami fontosabb, meg féltem kicsit a levélregény formától, a háborús témától, meg attól, hogy mi van, ha belül már nem olyan cuki, mint kívül. Tavaly megvettem a nagyinak karácsonyra, ő el is olvasta, szerette, de én továbbra is halogattam, mert ugye abban jó vagyok. Teljesen véletlenül került a kezembe tegnap előtt, aztán gondoltam, ha már itt van, akkor miért ne, max ha nem tetszik, akkor félbehagyom.

Itt álljunk meg egy kicsit, mert a vallomásom kikerülhetetlen: utálom a levélregényeket. Lehet szégyen, de eddig egyet se bírtam végigolvasni, annyira idegesítettek. Szerintem sokkal nehezebb levelekben megőrizni a szereplők hitelességét, vagy érdekes személyiségeket bemutatni, így a levélregény egy ingoványos terep. Állandóan valami irritáló modorosságot érzek bennük, amitől mű lesz, és egyszerűen nem bírok megbarátkozni vele. Szóval ez ilyen defekt az agyamban.

Maga az irodalmi társaság nagy álmom, már a gondolat is, hogy összeül pár ember, mindenki mást szeret, és könyvekről lehet beszélgetni tea és süti mellett...nagyon hiányzik nekem az ilyesmi. Biztos feltűnt pár embernek, hogy próbálom egyre inkább visszaszorítani az online életemet, így a virtuális könyvklubot is, viszont ha lenne lehetőség, szívesen járnék igaziba. Esetleg valami olyanba, mint az Inklings, vagy a Krumplihéjpite (igen, ez egy burkolt felhívás, hogy hátha valaki...akárki).

Juliet karaktere nagyban hozzájárult, hogy már az elején megtetszett a könyv. Laza, kedves, vicces, elmúlt harminc és mégsem az életének központi kérdése, hogy mikor veszi már el valaki feleségül. Irigylésre méltóan nyitottan áll a világhoz, és az emberekhez, még akkor is, amikor egy halom ismeretlen leve árasztja el a postaládáját, közben van benne egy nagy adag bizonytalanság, de (nekem legalábbis úgy tűnt) ettől függetlenül kiegyensúlyozott, és olyan valaki, akivel szívesen barátkoznék. Amíg nem írták, hogy gesztenyebarna a haja, teljesen úgy jelent meg előttem (jó, igazából utána is. mit nekem hajszínleírás!), mint Elizabeth Gilbert, akit szintén nagyon szimpatikusnak tartok. Láttam, hogy film készül belőle, Kenneth Branah rendezi, Juliet-et pedig Kate Winslet játssza, amivel végül is elégedett vagyok.

A feléig nagyon tetszett minden, aztán ott volt számomra egy törés, amikor Juliet megérkezett Guernsey-re. Fogalmam sincs, mi történt, hirtelen elkezdett idegesíteni a kiszámíthatósága, meg az, hogy rájöttem, nincs ember, aki tényleg így írna levelet, mint ezek a szereplők. Innentől számomra mélyrepülés volt, örültem is, hogy vége, akkora mélypont volt az utolsó fejezet. Igazából ez se több, mint egy furmányosabban megírt Jane Austen utánérzéseket keltő chick-lit regény, ami egyszer elolvasható, aranyos, bájos, de ennyiben ki is merül. Nem volt rossz, az tetszett, hogy a háborús élményeknek nem csak a negatív oldalát mutatta be -már unom az összes náci a gonosz megtestesülése képet-, hanem ugyanúgy láthattuk azt is, amikor emberségesek voltak a katonák. A stílusával jól ellensúlyozta a leírt borzalmakat, de nekem sajnos túl lányregényes maradt még így is. Persze aki szereti az ilyesmit, annak ez a bűbáj-túladagolás sem fog megártani :)

u.i.: Ehhez a könyvhöz csak menő borítókat gyártanak? Mennyire jó már az összes!