Alan Moore & David Lloyd: V for Vendetta

1997. Anglia az atomháború után. Az emberek kiszolgáltatottak, szabad teret nyer a fasizmus, és kialakul egy orwelli-hez hasonló diktatórikus rendszer. Ez ellen lázad fel a titokzatos, Guy Fawkes maszkos terrorista, V, akinek végső célja, hogy felrobbantsa a londoni Parlamentet.

 

"Happiness is a prison, Evey. Happiness is the most insidious prison of all."

Mindenképp el akartam olvasni, elsősorban azért, mert kellett alkotnom valami képet Moore-ról a Watchmen előtt, meg persze a film is nagyon tetszett. Annyit érdemes azért tudni, hogy eredetileg a Warrior magazinban kezdték el publikálni 1982-ben, de ez a lap 85-ben megszűnt, és csak 88-ban került a sztori a DC-hez. Időközben Moore eléggé befutott lett a Watchmen-nel.

V egy eléggé összetett figura, aki -bár a történet főhőse- mégsem egyértelműen jó, sőt. Valójában inkább egy őrült szociopata. Nagyon művelt, gyakran idéz klasszikusokból, teátrálisan adja elő magát, ám az eszközei brutálisak, és hideg kegyetlenséggel képes gyilkolni. Elrejtőzik az állandóan vigyorgó álarc, paróka, kalap, és köpeny alá, így senki sem tudja, hogy néz ki valójában, és sokkal inkább lesz belőle „eszme”, mint személy. (Egyébként amellett, hogy a rendszer ellen küzd, saját személyes ellenségeit is sorra kivégzi.) V-t elsősorban egy sokkal emberibb karakter, Evey Hammond-on keresztül ismerjük meg. A tizenhat éves lány prostitúcióra kényszerül, ám már első éjszaka rendőrökbe botlik, akiktől aztán V menti meg, majd magával viszi búvóhelyére, az Árny Galériába. A másik főszereplő, a V után nyomozó detektív, Eric Finch; aki aztán kutatásai során olyan titkokkal szembesül, amik megingatják a rendszerbe vetett hitét.

Lloyd kidolgozatlan, komor rajzai remekül illenek a történethez, és egyfajta film noir-os hangulatot teremtenek. (Eredetileg fekete-fehérben jelentek meg, de a DC-nél utólag kiszínezték a képeket.) Nagyon tetszik például, hogy jelzésértékűen újra és újra felbukkan a V betű/szám. Amit viszont hiányoltam a szövegből, viszont a filmben nagyon jól megcsinálták, azok V monológjai, amik már groteszkbe hajlóan tele vannak v betűkkel, és sokkal színpadiasabbá teszik a megszólalásait. A könyvben csak a fejezetek címei kezdődnek V-kkel.

V végső célja, hogy az irányítást a nép kezébe adja, ám mindezt anarchián keresztül képzeli megvalósítani (mint Guy Fawkes), és egy olyan népet akar felszabadítani, akik már agymosottá váltak a tv-ből, és más médiumokból áramló propagandának köszönhetően. Ezért is kulcsfontosságú, amikor V betör a tv-hez, hogy leadja saját műsorát. Moore egyébként zseniális, láthatóan megihlette a hidegháború időszaka, és olyan kényes társadalmi és politikai témákhoz nyúlt, amit kevesen mertek. Fogta a jelen problémáit, történelmét, és kivetítette egy disztópikus, poszt-apokaliptikus, ám egészen reálisnak tűnő alternatív jövőbe. Bár a történelmi párhuzamok, és maga a történet sem mindig egyértelmű, de arra késztet, hogy elgondolkodjunk, hol is tartunk most, és mennyi vált valóra a Moore által jósolt jövőből.

értékelés: 4/5