Boszorkány a szomszédom

Két izgága kislány, egy különleges ház és egy több mint százéves titok. Rejtéllyel és kalanddal teli történetet ígér a sikeres, József Attila-díjas szerző legújabb könyve, mely korábbi műveitől eltérően kamaszkorú olvasók számára készült. 

A Gergő és az álomfogók óta nagy divatja van a kicsit misztikus, pesti bérházas meséknek, legutóbb például Tasnádi István A kőmajmok háza című műve épült hasonló koncepcióra. Szécsi Noémi is a belvárosiak kedvenc bérházas témájával dolgozik, csak ő trendi vámpírokkal és boszorkányokkal tölti meg sámánok és mágikók helyett.

Ida és Tamara tizenegy évesek, egymás melletti házban laknak, és már évek óta barátnők. Tamara fiús, kíváncsi természetű, szereti Idáék házát ódon várkastélynak képzelni, míg Ida visszahúzódó és félénk kislány, aki a világért sem nyitna be idegen lakásba, ha nincs mellette Tamara. Az egyetlen közös vonás bennük, hogy mindkettőjüket elhanyagolják a szüleik. Tamara és testvérei mellé pótnagymamát fogadnak, Ida viszont minden este kénytelen zacskóslevest és mirelit pizzát enni, majd egyedül lefeküdni. Amikor egy Halloween-buli alkalmával észreveszik, hogy az Ida anyukája körül ólálkodó alak egyik lába lúdláb, nyomozásba fognak, mely során megelevenedik előttük a ház múltja, és a lakókról is váratlan titkokra derül fény. Sőt, a végére még az iskolába vezető úton álló közlekedési lámpáról is megtudhatjuk, hogy nem az, aminek látszik. 

Szécsi Noéminek tökéletesen sikerült visszaadnia az általános iskolák hangulatát, a gyerekek kapcsolatait és párbeszédeit, melyek szerencsére egy pillanatra sem válnak modorossá. Teljesen természetesek a szereplők, ilyen jól megírt és hiteles kisiskolásokkal utoljára a Harry Potter-kötetekben lehetett találkozni. Az olyan ötletes beszélő nevek, mint D. Agatth Dalma, szintén a Harry Pottert idézik. Nagyon friss, mai történet, amelyben a háeresek és Robert Pattinson emlegetése, vagy a folyton dolgozó anyuka és a csonka család megjelenítése erősítik a hétköznapi hatást. A regény különlegessége, hogy összemosódik a valós az imagináriussal, még a végén sem lehetünk biztosak benne, tényleg igaz volt-e a két kislány históriája lidércekről és boszorkányokról, vagy csak magukra hagyott gyerekekként megpróbáltak egy általuk kreált képzelt világba menekülni.

A szereplők típusfigurák és kissé karikírozottak, ám pont ennek köszönhetően remekül működnek a történetben. Ida a naiv szőke nebáncsvirág, aki aztán, amikor igazán szükség van rá, egészen belevaló kamaszlány tud lenni. Tamara bátor, nagyszájú és izgága, aki gondolkodás nélkül ugrik fejest a kalandokba. A lányok osztálytársai is olyan típusszereplők, akik minden pesti osztályban előfordulnak, így többek között az egészségmániás vagy az alkoholista szülő gyereke,  vagy éppen Ida, az egyedülálló szülő kislánya. Mind a maga módján próbálja kezelni a helyzetét: van, aki agresszióval, van, aki azzal, hogy ő a legjobb tanuló, Idáék pedig a házuk köré épített boszorkányos nyomozással.  

Ahol mégis megbicsaklik a Mandragóra utca 7., az a történet befejezése. Neil Gaiman szokása zseniális alapötletű regényeit ilyen kurtán-furcsán lezárni, mint aki már szeretne túlesni rajta. Mintha ez történt volna Szécsi Noémi könyvével is. Az utolsó ötven oldalig minden remekül van felépítve, aztán váratlan gyorsasággal száguldunk végig a maradékon, így a végső leleplezések és a leszámolás kidolgozatlan marad, olyan elemek kerülnek a történetbe, amelyekről korábban egy szó sem esett, és végül kapunk egy kiszámítható befejezést.

A könyvet P. Szathmáry István karikatúra-szerű rajzai díszítik, amelyek sokkal inkább illenének egy képregénybe (a francia Joann Sfar Donjon című képregénysorozatában láthatunk hasonlókat). A szöveg részletdús leírásai jobbnál jobb lehetőségeket kínálnak az illusztrátor számára, de ezek végül kiaknázatlanok maradnak, így például a két kislány ábrázolása jellegtelen, a zsákszerű ruhákról sokszor azt sem lehet eldönteni, hogy nadrágot vagy szoknyát takarnak, és a steril, mesterkélt gépi színezés is ront a képek hangulatán. 

P. Szathmáry István rajzai remekül mutatnak például Lackfi János Milyenek a magyarok? című kötetében, de ehhez az ifjúsági regényhez  kidolgozottabb és fantáziadúsabb rajzok illenének.  Az is meglehetősen zavaró, hogy a rajzokon többször is máshogy történnek az események, mint a mese szövegében. Például amikor az ikrek kifestik egymást, az illusztrátor látványosan összecserélt pár dolgot a szereplőkön. Az is kérdés, hogy miért egy olyan részt választott ki a történetből, amely egy egész oldalas, majdnem teljesen fekete képet eredményezett a meseregényben, vagy például miért kapott a mandragóra ábrázolása egy oldalnyi helyet, egyszóval: miért vannak rosszul elosztva a rajzok a könyvben. A bérház gangját vaskosan uraló boszorkány-házmesternővel díszített borítót nem lehet nem észrevenni a gyerekkönyvek között, de azt gondolom, hogy sok szülőt elijeszthet, aki a szerző nevét esetleg nem ismeri korábbról.

Hiányosságai ellenére a Mandragóra utca 7. kedves és szórakoztató, téli estékre tökéletes olvasmány a kalandra éhes gyerekeknek.

(Megjelent a prae-n.)

Szécsi Noémi: Mandragóra utca 7.
P. Szathmáry István illusztrációival
Európa Kiadó 2012
288 oldal, 2900 Ft