2012. december 31., hétfő

A lét elviselhetetlen egyhangúsága



Peter Shaffer drámája harminc éve jelent meg magyarul (egy kötetben az Amadeussal), és a ronda borító ellenére egy lendülettel el is fogyott a boltokból - azóta se antikváriumokban, se máshol nem kapható. Az ezredforduló után azonban a nagy európai színpadok újra felfedezték maguknak, a musicalek mellett ez lett az a darab, amire a fiatalabb korosztály is tódul a színházba. Budapesten jelenleg a Thália színházban játsszák, Alföldi Róbert és Szamosi Donáth főszereplésével.

A lovakat patakéssel megvakító szexuálisan frusztrált tizenéves fiú, és a saját élete fogságába esett pszichiáter beszélgetésein keresztül elevenedik meg előttünk a kispolgári családok külvilág felé kommunikált élethazugsága. Henrik Ibsen vadkacsája ezúttal lóként kel életre, hogy nyomassza a tökéletes élet bűvkörében élőket. Mindig kockázatot jelent, ha egy szerző megkapargatja a tökéletesnek látszó felszínt, mert az emberek nem szeretnek szembesülni a saját gondosan eltemetett titkaikkal, viszont a világgyűlölő korszakukat élő tinédzserek nagyon fogékonyak a témára, ezért természetes, hogy főként az ő körükben aratott sikert a darab.

Szereplői mintha csak a hétköznapjainkból léptek volna elő, nyomdász, tanár, bíró, de lehetne akár az eladó a sarki boltból, vagy a gyerekünk osztályfőnöke. Alan Strang már a saját létével azt vágja könyörtelenül mindünk arcába, hogy semminek sincs értelme (mondják, hogy a téma elavult, de elég megnéznünk az utóbbi időben hatalmas sikereket aratott Semmi című könyvet Janne Teller-től, és máris észrevehetjük, hogy a tinédzserkori problémák ugyanazok, mint harminc évvel ezelőtt), az egész életünk egy jól felépített illúzió.

Pszichiátere, Dysart doktor olyan ember, aki teljesen belefásult az életébe, és főleg a munkájába. A felesége már jó ideje nem fekszik le vele, napjainak legnagyobb részét a rendelőjébe zárkózva tölti, hogy ne kelljen szembenéznie az otthoni ürességgel. Személyes kudarcként éli meg, hogy sosem született gyereke, ezt azt űrt pótolja számára Alan, aki apát keres. A doktor legnagyobb álma, hogy elutazik Görögországba, egy kis szigeten fog élni elvonulva a világtól, mert elképzelése szerint egyedül csak ott van esélye a boldogságra. Az antik görög kultúra erősen jelen van mind Strang, mind Dysart életében és karakterében, egyfajta tökéletes ideaként jelenik meg, a szabadság és a kötöttségektől való elszakadás szimbóluma, hiszen az ókori emberek még képesek voltak a korlátlan szenvedély megélésére. Dysart álma, amiben gyerekek hasát vágja fel, erősen utal a munkájára, ahol gyerekpszichiáterként boncolja a gyerekek lelkét. Strang viszont egészen más, ő úgy él, amiről Dysart csak álmodik. Éjszakánként a Dionüszosz-kultuszban használatos bacchanáliákhoz hasonló szertartásokat végez meztelenül, extázisban, szerelembe esve a saját magának teremtett, szexuálisan túlfűtött istenképpel, a lóval.
 
Még a mellékszereplők is megcsömörlött, kiúttalan helyzetben élő karakterek. Alan apjának szintén nincs szexuális kapcsolata a feleségével, ezért néha eljár a közeli moziba pornót nézni. Alan anyja a túlzott vallásosságával nem fogadja el fia tetteit, nem vállal érte felelősséget, eltaszítja magától és mindent hibát Alanre hárít. Elvégre sokkal egyszerűbb ráfogni, hogy ő a megtestesült gonosz, mint beismerni, hogy gondok vannak a családon belül. Kényelmes önmegtévesztésben élnek ezek az emberek. Úgy érezzük, hogy bár Alan van a pszichiátrián, a többieknek mégis sokkal nagyobb szükségük lenne kezelésre, mert bár az ő őrültségük társadalmilag elfogadott, mégis sokkal károsabb a világra.

Mivel dráma, csak a párbeszédekkel operál, de ez bőven elég, hiszen olyan erős a szöveg, hogy önmagában is megállja a helyét. Olvasva és színházban nézve is garantáltan felrázza az embert. A darab lényege, hogy szembesítsen saját életünkkel, meg nem valósult álmainkkal, amikről oly könnyen lemondtunk, és ettől a szembesítéstől garantáltan mindenki szarul érzi majd magát. Jól megfigyelhető, hogy színházban az előadás végén a közönség tagjai kerülik egymás pillantását, mindenki szégyelli magát, hiszen az ő szájukban is ott a kemény zabla, és Dysart esetéhez hasonlóan tudják, hogy már soha nem is kerül ki onnan. 

Peter Shaffer: Equus
Fordította: Göncz Árpád
Európa Könyvkiadó, 1982
262 oldal
(Megjelent a Campus Online-on)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése