2012. augusztus 26., vasárnap

Véres Budapest


Kéjnők vére áztatja a békebeli Budapest utcáit, mikor az évszázadok óta halottnak hitt Saint-Germain gróf Magyarországra látogat. A város - pont, mint a gróf- sötétedés után kel életre. A József Attila-díjas Benedek Szabolcs Vértrilógiájának első része a klasszikus vámpír-mítoszt kelti új életre.

 Ha az utóbbi évek tinivámpír őrületében azt hittük, hogy a nyugati hideg arisztokrata vámpír képe a múlté, akkor nagyot tévedtünk. Benedek Szabolcs könyve végre visszatér a jól ismert gótikus vámpír-képhez, nincs itt semmiféle csillogás vagy romantika, bár tény, hogy Rákóczi Lipót Saint Germain és Sárospatak grófja nem is pályázik az ifjonti szívek meghódítására. 

A címből ítélve a gróf lenne a történet főszereplője, de róla esik a legkevesebb szó. Titokzatos figurája végig háttérben marad, mindig csak mások (főleg Szállási Titusz) szemszögéből látjuk. Arról, hogy mi játszódik benne, nagyon keveset tudunk meg, ám érezzük, hogy milyen elveszett a huszadik század küszöbén. Többi szereplője viszont könnyen megszerethető, érdekes figurák, akikkel vagy szimpatizálunk, vagy nem, de a sorsuk alakulása semmiképp sem hagy hidegen. Olyannyira nem, hogy emiatt nagyon nehéz letenni a könyvet.

A krimi szál nem tartogat túl sok meglepetést - legalábbis annak, aki már olvasott egy-két bűnügyi regényt -, már a könyv elején biztosan sejteni lehet, hogy ki lépett Hasfelmetsző Jack nyomdokaiba. Bár néha elbizonytalanodik közben az olvasó, ez inkább a logikátlanságok és nem a bonyolult cselekményvezetés miatt történik. Nagy csavarra és katarzisra sem kell számítani a végjátékban, mert a könyv lényege első sorban nem az akció, hanem a hangulatteremtés, és ebben kiváló. Az első oldaltól kezdve olyan, mintha ott sétálnánk a század eleji Budapest utcáin, és amikor szembe jön Ady vagy Molnár Ferenc a New York kávéházban, akkor elégedetten mosolyodunk el, hogy „nahát, egy régi ismerős”.  


Ami túlzásnak hatott, hogy a gróf személyében ennyire keveredett a vámpír-mítosz és a XIX. század végén, XX. század elején oly divatos okkultizmus. Valahogy ez már túl sok volt és nem bírta el a karakter. Saint Germain főként az okkultizmusban játszott megfejthetetlen szerepe miatt lett ilyen híres történelmi alak, állítólagos halála után még sokszor látták felbukkanni, ám ezt alkímiai kísérletekkel érte el, állítólag tulajdonában volt a legendás bölcsek köve. Bőven elég lett volna, ha csak az egyikre helyezi a hangsúlyt a szerző, vagy olyan vámpírt választ, akinek nincs ilyen meghatározó múltja. A századelő pont olyan időpont, amikor Európában radikális változások zajlanak mind politikai, mind technikai téren; és itt van ő, az ősi arisztokrata egy olyan világban, ahol már semmi keresnivalója. Túlságosan felgyorsult minden ahhoz, hogy lépést tudjon tartani. A gróf saját démonaival viaskodó, és a halandó élet után vágyódó személyisége leginkább az Interjú a vámpírral Louis de Point du Lac-jére emlékeztet.

 Az író ügyesen egyensúlyozik szép- és szórakoztató irodalom határán, mert bár a téma elég kommersz, nyelvezetében igazodik a megidézett korhoz. Ez azonban nem válik hátrányára, prózája olvasmányos és lendületes marad. Bár a cselekmény lassan halad előre, nem válik egy percig sem unalmassá. Borzongásra csak a nagyon gyenge idegzetűek számíthatnak, ritkák a félelmetes vagy horrorisztikus jelenetek. Nagy hiányosság azonban, hogy bár a gyilkos lelepleződik, nem kapunk választ arra, hogy miért történt mindez, a megoldás csak lóg a levegőben. A gyilkosságok azonban inkább csak afféle kiegészítők, és a könyv valódi főszereplője maga Budapest.

A trilógia következő része A vérgrófnő címmel ősszel jelenik meg, amelyben Szállási Titusz és a gróf Erdélyben kalandoznak. Valószínűleg felbukkan Drakula is, alig várom, hogy Benedek Szabolcs ütköztesse a nyugati vámpírképet a keleti vérengző vadállat mítosszal. A befejező rész, A vértanú jövő tavasszal érkezik.

Benedek Szabolcs: A vérgróf
Libri Könyvkiadó, 2012 
472 oldal, 3490 Ft

(Megjelent a Campus Online-on.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése