Kéjnők
vére áztatja a békebeli Budapest utcáit, mikor az évszázadok óta halottnak hitt
Saint-Germain gróf Magyarországra látogat. A város - pont, mint a gróf-
sötétedés után kel életre. A József Attila-díjas Benedek Szabolcs
Vértrilógiájának első része a klasszikus vámpír-mítoszt kelti új életre.
Ha
az utóbbi évek tinivámpír őrületében azt hittük, hogy a nyugati hideg
arisztokrata vámpír képe a múlté, akkor nagyot tévedtünk. Benedek Szabolcs
könyve végre visszatér a jól ismert gótikus vámpír-képhez, nincs itt semmiféle
csillogás vagy romantika, bár tény, hogy Rákóczi Lipót Saint Germain és
Sárospatak grófja nem is pályázik az ifjonti szívek meghódítására.
A
címből ítélve a gróf lenne a történet főszereplője, de róla esik a legkevesebb
szó. Titokzatos figurája végig háttérben marad, mindig csak mások (főleg
Szállási Titusz) szemszögéből látjuk. Arról, hogy mi játszódik benne, nagyon
keveset tudunk meg, ám érezzük, hogy milyen elveszett a huszadik század
küszöbén. Többi szereplője viszont könnyen megszerethető, érdekes figurák,
akikkel vagy szimpatizálunk, vagy nem, de a sorsuk alakulása semmiképp sem hagy
hidegen. Olyannyira nem, hogy emiatt nagyon nehéz letenni a könyvet.
A krimi szál nem tartogat túl sok meglepetést - legalábbis
annak, aki már olvasott egy-két bűnügyi regényt -, már a könyv elején biztosan
sejteni lehet, hogy ki lépett Hasfelmetsző Jack nyomdokaiba. Bár néha
elbizonytalanodik közben az olvasó, ez inkább a logikátlanságok és nem a
bonyolult cselekményvezetés miatt történik. Nagy csavarra és katarzisra sem
kell számítani a végjátékban, mert a könyv lényege első sorban nem az akció,
hanem a hangulatteremtés, és ebben kiváló. Az első oldaltól kezdve olyan,
mintha ott sétálnánk a század eleji Budapest utcáin, és amikor szembe jön Ady
vagy Molnár Ferenc a New York kávéházban, akkor elégedetten mosolyodunk el,
hogy „nahát, egy régi ismerős”.
Ami túlzásnak hatott, hogy a gróf személyében ennyire
keveredett a vámpír-mítosz és a XIX. század végén, XX. század elején oly
divatos okkultizmus. Valahogy ez már túl sok volt és nem bírta el a karakter.
Saint Germain főként az okkultizmusban játszott megfejthetetlen szerepe miatt
lett ilyen híres történelmi alak, állítólagos halála után még sokszor látták
felbukkanni, ám ezt alkímiai kísérletekkel érte el, állítólag tulajdonában volt
a legendás bölcsek köve. Bőven elég lett volna, ha csak az egyikre helyezi a
hangsúlyt a szerző, vagy olyan vámpírt választ, akinek nincs ilyen meghatározó
múltja. A századelő pont olyan időpont, amikor Európában radikális változások
zajlanak mind politikai, mind technikai téren; és itt van ő, az ősi
arisztokrata egy olyan világban, ahol már semmi keresnivalója. Túlságosan
felgyorsult minden ahhoz, hogy lépést tudjon tartani. A gróf saját démonaival
viaskodó, és a halandó élet után vágyódó személyisége leginkább az Interjú a
vámpírral Louis de Point du Lac-jére emlékeztet.
Az író ügyesen egyensúlyozik szép- és szórakoztató
irodalom határán, mert bár a téma elég kommersz, nyelvezetében igazodik a
megidézett korhoz. Ez azonban nem válik hátrányára, prózája olvasmányos és
lendületes marad. Bár a cselekmény lassan halad előre, nem válik egy percig sem
unalmassá. Borzongásra csak a nagyon gyenge idegzetűek számíthatnak, ritkák a
félelmetes vagy horrorisztikus jelenetek. Nagy hiányosság azonban, hogy bár a
gyilkos lelepleződik, nem kapunk választ arra, hogy miért történt mindez, a
megoldás csak lóg a levegőben. A gyilkosságok azonban inkább csak afféle
kiegészítők, és a könyv valódi főszereplője maga Budapest.
A trilógia következő része A vérgrófnő címmel ősszel
jelenik meg, amelyben Szállási Titusz és a gróf Erdélyben kalandoznak.
Valószínűleg felbukkan Drakula is, alig várom, hogy Benedek Szabolcs ütköztesse
a nyugati vámpírképet a keleti vérengző vadállat mítosszal. A befejező rész, A
vértanú jövő tavasszal érkezik.
0 Megjegyzések